sokan nem tudjátok, vagy tanácstalanok vagytok a babaholmik
beszerzésének idejében, a babaszoba berendezését sem tudják sokan
hova betájolni, így gondoltam összehozok Nektek egy kis útmutatást
arról, hogy Nálunk mi a helyzet.
Az őszintét megvallva nem értettem soha, hogy mi a babona abban,
hogy a várandósság "elején" nem szabad vásárolgatni, de mi sem vettünk
semmit, bár nem babonából, egyszerűen csak nem fogtuk fel. Valahogy
nem tudtam erre koncentrálni, hetekig, hónapokig egyszerűen eszembe
se jutott, hogy babánk lesz, mármint tudtam, mindig ez járt a fejemben,
de meglepetés-baba a kislányunk, így nehéz volt felfogni, hogy mi is
történik velünk.
De a 19. héten megmondták, hogy kislány, Édesanyám megvette az első
rózsaszín body-t, és akkor valami elindult bennem... Onnantól ha a városban
járkáltam, mindig vettem egy kis ruhát, sok rucit kaptunk, és sok mindent még.
A kiságy, a babakocsi, a baba-kád mind használt, kaptunk ismerőstől. Én pedig
mint egy megszállott, gyűjtögettem mindent a szobában, így már lassan úgy nézett ki
a szobánk, mint egy csatatér... Minden összehajigálva egy kupacba. Mivel ugye 2-3 kis
rucit vettünk csak egyszerre, mindig mindenből egyet, és még se szekrény, se komód,
se semmi sem volt, így a kiságy szolgált helyéül mindennek.
Mára kifestettünk, összeszereltük a bútorokat, ma kész lesz minden. Minden ki van mosva,
ki van vasalva, dobozokban, zsákokban várják, hogy be tudjam pakolni a végső helyükre őket.
Lassan minden meglesz, minden összeáll, így a 38. héten már nem korai...
Én azt ajánlom, hogy szépen lassan szerezzetek be mindent. Nem kell mindent
egyszerre! Én örülök, hogy a várandósság idején mindig volt egy kis öröm! Én
legalábbis mindig örültem minden apró kis szerzeménynek, és ha egyszerre kifizettünk
volna egy kisbusznyi homliért X-százezret, akkor ez a varázs elmaradt volna!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése